Elektromos töltés: Az elektromos töltés néhány elemi részecske alapvető megmaradó tulajdonsága, amely meghatározza, hogy milyen mértékben vesz részt az elektromágneses kölcsönhatásban, ami egyike az alapvető kölcsönhatásoknak. Az elektromosan töltött anyag elektromágneses teret hoz létre, és a külső elektromágneses tér befolyásolja a mozgását. 

Coulomb-törvény: A Coulomb-törvény a fizikában két pontszerű elektromos töltés közti elektromos kölcsönhatásból származó erő nagyságát és irányát adja meg. A törvényt Charles Augustin de Coulomb francia fizikus igazolta kísérleti úton, torziós mérleggel végzett mérések segítségével. A töltött testek között fellépő erőhatást Coulomb-erőnek nevezzük. Két azonos előjelű töltés taszítja, két különböző előjelű töltés vonzza egymást.

Elektromos feszültség: Elektromos mezőben két pont között az elektromos feszültség (villamos feszültség) megadja, hogy mennyi munkát végez a mező egységnyi töltésen, míg a töltés az egyik pontból elmozdul a másikba. Mértékegysége tehát a joule/coulomb, amit voltnak neveznek. Valamely kijelölt viszonyítási ponthoz képest mért elektromos feszültséget elektromos potenciálnak nevezik. Nagyságától függően nevezik törpefeszültségnek, kisfeszültségnek, nagyfeszültségnek vagy különlegesen nagyfeszültségnek.

 

A James Franck és Gustav Hertz német fizikusok által 1914-ben a Berlini Egyetemen elvégzett Franck–Hertz-kísérlet volt az első, amely a Bohr-modell atomi energianívóinak létezését a fénykibocsátástól függetlenül is igazolta. A kísérlet kvantum- és atomfizikában játszott elvi jelentőségéért Franck és Hertz elnyerték az 1925. évi fizikai Nobel-díjat.
A kísérlet és az eredmények értelmezése

A kísérlet során a légritkított, gáztöltésű elektroncsőben elektronok és atomok ütközését hozták létre. A mérések szerint az atomok csak meghatározott energiát képesek a velük ütköző elektronoktól átvenni. Ekkor az ütközések rugalmatlanok, az atomok gerjesztődnek. Ha az ütköző elektronok energiája nem egyezik meg az atomi energiaszintek különbségével, akkor nincs energiaátvétel, az elektronok ütközései az atomokkal rugalmasnak bizonyulnak.
Franck és Hertz a kísérlet során kis nyomású higanygőzzel töltött elektroncsövet használt. A csőben az anód és a katód között egy harmadik, lyukacsos dróthálóból készült elektróda is van, amelyet rácsnak hívnak. Az ilyen elektroncső neve trióda. A katódot egy feszültségforrás segítségével izzítjuk. A magas hőmérséklet hatására elektronok szakadnak ki a katódból (ez az ún. termikus emisszió). A rácsra változtatható, a katódhoz képest pozitív feszültséget kötünk, ezt a rácsfeszültséget a műszer segítségével mérjük. A pozitív rácsfeszültség hatására az izzókatódból kilépő elektronok felgyorsulnak. A gyorsítótérben felgyorsult elektronok legyőzik a rács és anód közötti −0,5 V feszültségű ellenteret, majd az anódra jutva az ampermérővel mérhető áramot hoznak létre.


A Franck-Hertz-kísérlet áramerősség-feszültség karakterisztikája
Az anódáramot a gyorsítófeszültség (rácsfeszültség) függvényében ábrázolva a grafikonon látható jellegzetes görbét kapjuk.


A rácsfeszültség növelésével az anódáram kezdetben nő; a rács és anód közötti térben az elektronok rugalmasan ütköznek a higanygőz atomjaival, így lényegében nem veszítve energiát (az elektronok tömege ugyanis sokkal kisebb a higanyatom tömegénél).
A rácsfeszültség adott értékénél azonban (higanyatomokkal végzett kísérletben 4,9 V-nál) az anódáram hirtelen csökkenni kezd; az elektronok most rugalmatlanul ütköznek, energiájuk nagy részét átadva a higanyatomoknak, gerjesztett állapotba hozzák azokat. Az így lecsökkentett energiájú elektronok viszont nem tudnak a −0,5 V feszültségű ellentéren keresztül az anódra jutni, ezt jelzi az anódáram csökkenése.
Tovább növelve a rácsfeszültséget, az anódáram ismét nő.
Egy újabb meghatározott feszültségértéknél (4,9 V + 4,9 V) azonban ismét csökkenni kezd; az elektronoknak úgy megnő az energiája, hogy kétszer is tudnak egy-egy alapállapotú higanyatomot gerjeszteni.
A feszültség további növelésével elérhetjük a többszörös gerjesztéseket is.

Elektromotoros erő: Az elektromotoros erő (az angol electromotive force után emf) egy áramforrás üresjárati feszültsége, a két elektróda közötti maximális feszültség (potenciálkülönbség), amit akkor mérhetünk, ha az áramforráson keresztül nem folyik áram.

Standardpotenciál: A standardpotenciál az adott elektródra jellemző anyagi állandó. *

*Mozaikos kémiakönyv 9. osztály

Kísérlet:

Kísérletünkben a kémiai folyamatok révén elektromos áramot termelünk. Ugye az ilyen berendezéseket, amelyek erre képesek galvánelemeknek nevezzük. A kísérletben réz szulfát oldatba merül rézlemez, tehát saját fémsó oldatába. A másik elektródunk cink-szulfát oldatba merülő cinklemez. A kísérletben az első lépésben megnézzük olyan módon, ha nem kapcsoljuk össze a két berendezést, akkor mit figyelhetünk meg, tehát hozzákapcsoljuk a Volt-mérőt, tehát a feszültségmérőt. Elsőképpen azt tapasztaljuk, hogy nullát mutat az értékünk. Jó, ezután összekapcsoljuk egy úgynevezett sóhíddal, tehát kálium-nitrát oldatba merített papírt teszünk, és ebben az esetben szintén összekapcsoljuk a két elektródunkat és megmérjük a potenciál különbséget. Ugye elektromos áram akkor mérhető a berendezésünkön, ha nem halad át áram, ekkor az érték mivel a két fémnek a standardpotenciáljai különbözőek a cinklemez - 0,76-os standard potenciálú, a réz pedig + 0,34 és a berendezésen áramtermelő képességet elektromotoroserőnek nevezzük és oly módon számoljuk ki, hogy a katód standardpotenciáljából kivonjuk az anód standardpotenciálját. Katódnak nevezzük a galvánelemünk pozitív pólusát, anódnak nevezzük a galvánelemünknek a negatív pólusát. Mindig a negatívabb standardpotenciálú fémes elem tekinthető anódnak és a pozitívabb standardpotenciálú fémes elem pedig katódnak. Ebben az esetben a Volt- mérőnkön 1,1 körüli értéket tudunk mutatni sajnos most 1,03 a körülmények valamiért befolyásolják, de megfelel annak a közelítő értéknek, amelyet várunk, hiszen hogyha a +0,34 ből kivonjuk a -0,76-ot, matematikai számításokkal az 1,1 Voltot kellene mérnünk. Tehát a galvánelemben azért igazoljuk, hogy elektromos áramot kellene mérnünk. Elektromos áram termelődik és megfelelő feszültséget tudunk előállítani.

Teljes, tevékeny élet, avagy a pozitív és a negatív pólusok összehangolása

Remélem sikerül elmagyaráznom a szimbolikát, mert ez egy nagyon érdekes dolog,szerintem és hasznos lehet. Kémiai értelemben leegyszerűsítve hogy működik a Daniell-elem? Van két ellentétes pólus, mindkét pólus környékén végbemegy egyfajta folyamat, és ez a két oldal össze van kötve. Ez okoz egyfajta feszültséget. A többi elem is így működik, ami működteti a hétköznapi használati tárgyainkat. A mi esetünkben például a légzés figyelőt, vagy a gyerekek zenélős játékait, a pulzoximétert vagy egy fura pisztolyszerű hőmérőt. Lelki értelemben is van két ellentétes (előjelű) értékünk. Amikor ezt a két értéket megpróbáljuk összhangba hozni, akkor keletkezik egyfajta feszültség, vagy mondhatjuk stressznek. Annak érdekében, hogy megszűnjön ez a feszültség, cselekedni fogunk. Felsorolás szinten írok példákat ezekre az értékekre. Nyugalom- kaland vágy, nyitottság-zárkózottság, egyedüllét- közösségi lét, elfogadás- elutasítás, kritika- elismerés, rend-zűrzavar, öröm-bánat, gyűlölet-szeretet.... Sorolhatnám tovább, amit szeretnék jobban kifejteni az a félelem-bátorság. Egy érdekes szójáték miatt jutott eszembe, hogy a félelmet a Daniell-elem működése kapcsán hozzam szóba. A félelem, az csak fél elem, tehát az csak az egyik, a negatív pólus. Az egyik fele a teljes elemnek.

Hogyan induljunk el a félelemtől a bátorság felé?

Erről, hogy mi a félelem írtam egy verset, arról, hogy miben vagyunk most benne család szinten.

Félek

Sokat aggódom azért,
mit hoz a holnap, vajon,
sokszor ekörül forog
az összes gondolatom.

Ez az érzés megbénít
és folyton fojtogat.
Átjárja minden porcikám
és minden csontomat.

Nyugtalan vagyok,
remegek kívül, belül.
A jókedvem a szomorúság
tengerébe merül.

A megszégyenítéstől is
állandóan félek,
attól is, hogy meghalok,
és attól is, hogy élek.

Tegnap néztem videókat erről, hogyan lehet legyőzni a félelmet. Van Almási Kittinek egy videója arról, szorongásból, hogyan csináljunk félelmet. Megpróbáljuk nevesíteni a szorongásunk tárgyát, amit utána már van esélyünk legyőzni. Van még egy Almási Kittis videó, ami a félelem legyőzéséről szól, de az elég hosszú. Néztem egy Némethi Erikás videót is, ami arról szól, hogy a félelmeink megoldását nem a külvilágtól érdemes várnunk, hanem a saját belső erőforrásainkat érdemes felhasználnunk a legyőzésére.

Eszembe jutott egy személyes példa, hogyan sikerült legyőznöm a brutál mély halálfélelmemet, amikor kovidosok voltunk. Március végén április elején kovidosok voltunk és Gábor kicsit több, mint két hétig kórházban volt. Amíg én itt voltam egyedül a gyerekekkel. Elkezdtem megvizsgálni azt, hogy mi a legmélyebb félelmem. Erre jutottam: attól félek a legjobban, mi történik, ha meghal Gábor és nekem egyedül kell tovább nevelnem a gyerekeket. Két dologra jutottam legbelül, az egyik az, hogy egy ilyen esetben visszaköltöznék a gyerekekkel a szüleimhez, és utána kitalálnám, hogyan tovább. A másik amire jutottam, hogy valószínűleg Isten nem ezt akarja. Amiatt jutottam erre, mert ebben az időszakban sokat imádkoztam, és ez kezdett körvonalazódni bennem, hogy nekünk egyelőre még élnünk kell. Miután már hazajött Gábor néztünk egy Pál Feris misét. Aminek a prédikációja a félelemről szólt. Ez vagy lényegét tekintve ez volt a prédikáció vége, amivel ezt a bejegyzést is szeretném lezárni: "Amitől félünk az nem egyszer megtörténik, de amiért az ember fél az soha."